Rendszerint három terítővel takarták le az asztalt, mindhármat advent csöndjében szőtték és hímezték, a születés-varázslás mágikus időszakában; középre a lucabúza került, mellé az elmúlt esztendő terményeiből tettek, az asztal alá búzaszalma került (Napot, Jézust idéző sárarany, Jézusnak Jézussal ágyaztak), s az ekevas. A szalma a születést jelölte, a lucabúza a húsvéti mezőr, a gyertya Jézus áldozatát, s minden-jóságot.

Karácsony ünnepét betlehemezés , szentcsalád-járás, "bő-kovács" játék vezette be az advent fontos tartozékaként. Hegyhátvidéken napfordulati pásztortáncot jártak a betlehem körül. A Szeged alsóvárosi templomba a századfordulón még az éjféli misére dudaszóval pásztorok vonultak be, ketten közülük gedát és bárányt hoztak, s adtak át a miséző papnak, s a jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki járt, s dudaszó kísért. A betlehemezők az angyalok és Mária is legények voltak általában, de Mezőkövesden lányok adták elő a játékot.

  Éjféli misénél beharangozás előtt a régi ember nem lépett be a templomba, a falu elhalt papja misézett ott a lelkeknek (az ország számos vidékén a karácsonyi asztalon az elhunyt hozzátartozók is terítéket kaptak). Kint nézte a pásztorok zajkeltését, az ostorpattogás, kolompolás látványával és hangjával az ő lelkét tisztította. Beharangozás után a templomban a legények diót szórtak az oltárhoz tartó pap elé.

A templomban a lucaszékről ilyenkor láthatták meg a pap szoknyája után kapkodó ördögöt vagy boszorkányt. Az éjféli mise úrfelmutatása alatt az istállókat, amelyekben friss búzaszalmán állt a jószág, égi fény töltötte be, s a barmok megszólaltak, a család jövő évi sorsáról beszéltek;

ha e mágikus percben szénát adtak a lónak, az táltossá válhatott. A kutak, források és a patakok vize egyetlen pillanatra borrá vagy aranyosvízzé változott, s aki ezt a pillanatot eltalálta, egészséget, szépséget ihatott belőle. Ebben merítették meg azokat az almákat is, amelyek közül egy-egy a karácsonyi asztalra, mosdóvízbe (erről mosakodtak vízkeresztig) és az állatok itatóvizébe került.

Ekkor mutatta meg eredményét advent: Márton, Katalin, András, Borbála, Miklós , Luca napja andrásoló vagy más jósló cselekménye. Az éjféli "misevégző" harangozással fejeződött be a napfordulás, a születés szent időszaka.

Miséről hazamenet terítették meg a karácsonyi asztalt. Abroszának, amely Mária szűzi méhét idézte meg, a termékeny, istenszülő anyaméhet gyógyító és termésvarázsló ereje volt (egyebek között ebből vetettek tavaszon és őszön) s erőt kaptak azok a növények (magok) és gazdasági eszközök, amelyeket az abroszra, illetve az asztal alá tettek. A karácsonyi asztal, a házi oltár a hálaadás és a könyörgés eszköze volt. A gazda ekkor, az asztal mellett szegte annyi részre az aranyosvízbe merített almát, ahányan az asztal körül álltak, a Mindenséggel való együvé tartozás, a család összetartozásának jeleként.

Az asztalra kerülő ételek egészség és szerencsejósló húsfélék, édesség és gyümölcsök voltak. Mielőtt evéshez láttak, a gazda a szoba négy sarkát búzaszemekkel szórta meg, de nem hiányozhatott az étkezésből a fokhagyma, a méz és a dió sem. Vacsora után gondosan összeszedték a morzsát: gonoszűző, betegséggyógyító és termésvarázsló szerepe jött.

A tüzet reggelig táplálták, némely vidéken öreg fa tuskóját tették rá, a házi tűz, az ős ilyenkor panaszolta el, ha évközben szemetet tettek bele, vagy nem kapta meg az ételek "javát". (Régebben étkezés előtt ételből, italból adtak a tűznek, a régi-régi áldozat emléke maradt fenn e szokásban.)

December 26. a kereszténység első vértanújának, a protmártír Szent Istvánnak, első árpádházi királyunk névadójának a napja, melyen zabot és sót szenteltetett a régi falu népe, s regősök járták a házakat. Istentisztelet után "istvánoltak": zeneszóval, rigmusokkal köszöntötték föl az Istvánokat.   December 27. Szent János apostol, evangelista December 28. Aprószentek Egyházi ünnepi időszakaink közül talán az ádvent került legtávolabbra eredeti jelentésétől. Fogyasztói társadalmunkban évről–évre ugyanaz a színjáték ismétlődik: megtelnek az üzletek, kinőnek a földből a karácsonyi bazárok: haszonorientált üzleti szellem jellemzi az ünnepek előtti forgatagot. A bőség és a túlköltekezés időszaka ez.       Az egyházi esztendőbe való eredeti beépülése szerint a karácsony előtti négy hét böjti jellegű, s mint ilyen, teljesen, vagy legalábbis sok tekintetben szembenáll a 20. század végi ádventi gyakorlatunkkal. A böjt a nagy ünnep igazi tartalmának befogadására való testi–lelki felkészülés — a szokottnál több elmélkedéssel, imádsággal, az önmérséklet fokozott gyakorlásával. “A böjtölés a test kívánságainak fegyelmezése révén készségessé teszi a lelket a fenségeshez való közeledésre” (Aquinói Szt. Tamás). Az egész karácsonyi ünnepkör dilemmája, hogy mennyire alkalmazkodjunk az általános szokásokhoz, illetve mennyire tegyük a hangsúlyt ádventnek a fent említett “lelki-készülés”-jellegére. Karácsonyi ajándékon töprengő angyalka

Kora reggel regősök járták végig az utcákat, és köszöntő gyermekek; aztán szomszédok, rokonok, komák. Székelyföldön "megénekelik egymást a nagycsalád különvált tagjai, énekes köszöntővel keresik föl az "öreg" házát, s eljön ilyenkor a nagycsaládból haraggal kiszakadt is szeretteivel. A regősök csapata általában vízkeresztig járta a falut. Pogány-keresztény alakoskodók voltak ők. Állatbőrbe öltöztek, láncosbottal, köcsögdudával, dobbal zajongtak, zenéltek, "moccantottak". Különösen a lányos házakat keresték föl, egyebek között farsangi esküvőre regélték egybe a fiatalokat. (Forrás: Kalendárium - Molnár V. József)